Avagy mit csinálj, ha kiderül, hogy nem igazi a hozzád érkező Mikulás szakálla?
Voltál már olyan helyzetben, hogy jött a Mikulás és te pillanatok alatt levetted, hogy ez csak egy beöltözött bácsi, vagy rosszabb esetben néni?! Tudnod kell, hogy az emberek becsapása már gyerekkorban elkezdődik…
Nos, míg apukád a bal oldalon lévő manó-nénit nézi, elmondom, hogy: Vannak úgynevezett megélhetési mikulások, akik decemberben kitömik párnákkal a hasukat, piros ruhát húznak, szakállat ragasztanak, (vagy gumiznak a fülükre), és pénzért mennek a gyerekekhez. Persze olyan is előfordul, hogy szívességből, de az álszakáll helyzetén ez nem változtat…
Mi a te dolgod, ha felfedezed, hogy nem valódi a Mikulás szakálla?
Kérdezd meg illedelmesem, hogy valódi-e a szakálla. Valószínű, hogy igennel fog válaszolni, mert a ragasztott szakállú álmikulások már csak ilyenek…
Ezt követően kettő lehetőség közül választhatsz.
1, Ha nagyon bátor vagy, akkor kérd meg az öreget, hogy hadd húzhasd meg a szakállát. Ha igent mond, akkor menj oda hozzá, és nyugodtan húzd meg annyira, hogy leszakadjon. Majd kérd meg, hogy kérjen bocsánatot, amiért becsapott téged. (Ezt a módszert csak nagyon bátor gyerekeknek ajánlom!)
2, Ha nem mered megráncigálni azt a szakállt, de biztos vagy benne, hogy nem valódi, akkor hagyd a csodába az egészet, de amikor elment az álmikulás, akkor beszéld meg a történetet barátaiddal, szüleiddel. Vagy ha gondolod, írd meg a sztorit nekem, az alábbi kis modul segítségével. Majd meglátom, hogy mit tehetek.
Álszakállas mikulás bejelentése:





Jó helyre érkeztél és egészen biztos, hogy okosabban távozol, ha jól körülnézel itt. Belekukkanthatsz a nagykönyvembe, sőt akár viszont is láthatod magad benne, vagy a fotók között. A célom az, hogy jól érezd magad nálam, és még egy kicsit higgy bennem, mert az igazi Mikulásban érdemes hinni, mégha néha olyan meseszerű is ez az egész.